Konzultáció

Kérjük kedves páciensünket, hogy a megbeszélt időpontban érkezzen meg, majd a főépület recepcióján jelentkezzen be. A recepción jelezni fogják, amikor a Doktor úr fogadni tudja Önt, a konzultáció egy másik épületben lesz ahová a következőképp tud eljutni

Az épületből balra kilépve, a lovas boltot elhagyva talál egy szürke kerítést. A kerítésnél bal oldalon talál egy fehér kapcsolót, rajta piros kereszttel ezt kell megnyomni hogy a kapu kinyíljon. Az ajtó mellett jobbra van egy újabb fehér kapcsoló ennek segítségével tud bejutni az épületbe, a második emeletre kell felmenni, ahol a doktor úr asszisztense fogja várni.


A konzultációra nem szükséges egészségügyi papírokat hozni, ellenben, ha már korábban volt mellműtétje, akkor kérjük, hogy a zárójelentését,  implantátum kártyáját, ultrahang vizsgálatát és a további rendelkezésre álló eredményeit hozza magával.
A konzultációra 45 perc áll rendelkezésre,így ajánlott minél több kérdést feltenni a plasztikai sebésznek, nyugodtan írja össze kérdéseit és érkezzen felkészülten a konzultációra  A konzultáció során a doktor úr berajzolja a műtéti tervet, mely során elmondja a lehetőségeket és a reális várható eredményeket. A konzultáció díja 30.000 forint, a helyszínen készpénzes illetve bankkártyás fizetésre van lehetőség. Ekkor van lehetőség egy feltételes műtéti időt egyeztetni, mely a foglaló befizetésével válik véglegessé.
A műtéti díj megszabása mindig konzultáció alatt kerül megbeszélésre.

Kérjük amennyiben nem tud megjelenni a konzultáción minél előbb jelezze ezt Hajninak az alábbi  telefonszámon: +3630925784

Műtét előtt

Műtét előtt szükséges az előírt vizsgálatokat elvégezni:

  • 35 éves korig ultrahang vizsgálat
  • 35 év felett mammográfiai vizsgálat
  • 1 éven belüli mellkasröntgen
  • 2 héten belüli EKG vizsgálat
  • 1 héten belüli altatásos laborvizsgálat vércsoporttal és vizelettel



A vizsgálatok eredményeit nem szükséges részünkre elküldeni, viszont amennyiben észre vesz bármilyen változást, vegye fel velünk a kapcsolatot. Covid oltás és teszt bemutatásáról, mindig a hatályos kormányrendelet rendelkezik.
A műtét napján hozza magával a leleteit kinyomtatva, ezen felül készüljön papuccsal,  törölközővel és köntössel, minden mást mi biztosítunk.
A műtét előtt kérjük, hogy a megbeszélt időpontra érkezzen meg, és a főépületben jelentkezzen be, majd munkatársaink jelzik a további teendőket.
A műtét előtti 1,5 hétben ne szedjen Aspirin tartalmú készítményt, gyógyszert. Amennyiben szedett, kérjük jelezze felénk!
Ékszereit, piercingjét kérjük hagyja otthon, a műtét során nem lehet a pácienseken fém tartalmú kiegészítő, amennyiben tart attól hogy beforr az ékszer helye, akkor szilikon piercinggel helyettesíthető az eredeti ékszer. Műköröm levételére nincs szükség.
Érdemes könnyen felvehető, kényelmes ruhában érkezni.
Amennyiben kísérővel érkezikl, a recepcióig tudjuk őt beengedni, az osztályra kísérő nem jöhet, beteglátogatási idő nincs.

Műtét után

Közvetlen műtét után sportmelltartót szükséges viselni, melyet mi biztosítunk. Majd bekötjük a páciensnek az infúziót, igény esetén adunk fájdalomcsillapítot, és hagyjuk pihenni. Műtét másnapján 10 órakor engedjük ki a pácienst, kihúzzuk a fém csöveket, segítjük a felöltözésben és a zárójelentés átadásával távozhat. A gyógyszerek használatáról pontos tájékoztatást adunk, vényt írunk, amit majd kiváltani ajánlott. A teljes dokumentációt átadjuk a páciensnek, ami tartalmazni fogja zárójelentést, a műtét utáni tájékoztatót, recepteket, névjegykártyát és kontroll kártyát. A kontrollal kapcsolatban kollégánk a rá következő héten veszi fel a kapcsolatot a pácienssel.

Szükség esetén fájdalomcsillapítót lehet szedni, emelett az antibiotikumot 5 napig kötelező szedni.
A műtét után rendszeres kontrollra van szükség, az első kontrollon kötés cserére kell számítani, melyet mint említettük műtét után 1 héten belül történik.
A következő kontroll második héten van, ekkor a varratok meglazításra kerülnek, és a harmadik kontroll 3 héttel a műtét után van mikor a varratok eltávolításra kerülnek. A műtétet követően speciális melltartó viselése javasolt az első három hétben, melyet a műtét végén helyezünk fel a páciensre, az azt következő három hétben ezt le lehet cserélni sportmelltartóra.

Fontos tudnivalók a műtét utáni 3 hétre:

  • ne vezessen, a biztonsági öv használata tilos ( hatósági ellenőrzés esetén zárójelentés bemutatása)
  • nem szabad házimunkát végezni ( mosás, főzés, takarítás stb)
  • 1 kg-ot lehet emelni, majd varratszedés után maximum 3 kg-ot emelhet
  • sportolni tilos
  • hasra, oldalra feküdni/ fordulni tilos
  • karokat nem szabad 90 fok fölé emelni
  • víz nem érheti a területet, az első héten csak zuhanyozni szabad és a negyedik hét után lehet már áztatni is. Mosakodás deréktól lefelé szabad.
  • kompressziós melltartót nem szabad levenni
  • testhőmérsékletet napi 3x mérni kell, 18 órakor el kell küldeni a napi 3 értéket 06707751451 telefonszámra
  • antibiotikumot 5 napig szedni kell napi 2x1 adagban


Amit szabad csinálni:

  • olvasni
  • zenét hallgatni
  • média eszközöket használni


Ezen felül, jó ha tudod:

Munkába való visszatérést mindig a munka fajtája határozza meg, melyet a konzultáció során átbeszélünk. A műtéttől számítva 3. 6. 12. hónapban szükséges kontroll vizsgálat. Ezt követően évente egyszer javasolt kontollon megjelenni és két évente mell vizsgálaton részt venni mely lehet mell UH vagy Mammográfiai vizsgálat.
A mellek végleges formája a műtétet követő 3-6 hónapban alakul ki, teljesen természetes folyamat hogy a mellek a beavatkozás után kerekek feszesek, duzzadtak. Ahogy telik az idő a duzzanatok lemennek és a mellek beállnak természetes helyükre, ennek hatására természetesebb formájú végeredményre lehet számítani.
Fontos, hogy a heget 1 évig ne érje UV fény, tehát a szoláriumozást, napon fekvést kerüljük. Amennyiben ez nem elkerülhető, az első félévben a heget takarjuk le majd elég 40-50 faktoros fényvédő krémmel kenni.
Gyereket emelni 6 hétig nem lehet, 3 hét után óvatosan az ölbe ülhet gyermeke, és fokozott odafigyelés mellett, a hirtelen mozdulatokat elkerülvén gyermeke oda bújhat  hozzá.
Varratszedés után 3 hónapig napi 2x5 percen keresztül kell a mellünket masszírozni. Pontosan megmutatjuk, miként kell masszírozni.
A plázákat, tömegközlekedési eszközöket 3 hétig mellőzzük.

A repülés megengedett, azonban egy kísérő segítségével, aki a csomagok cipekedésben segítséget nyújt.
Külföldi páciens esetében érdemes 3 hétig itt maradni, hogy ha bármi történik, azonnal a segítségére tudjunk lenni.


Mikor hívjon minket azonnal?

  • Hőemelkedés esetén (37.7)
  • Fájdalomcsillapító bevétele után nagyfokú fájdalom
  • Nagyfokú aszimmetria esetén
  • Kötés átvérzése esetén
  • Nem várt esemény történése után